whos_among_us

2013. július 3., szerda

$100 felett az amerikai könnyűolaj

Az éjszaka folyamán az ázsiai kereskedésben az amerikai könnyűolaj (WTI) ára elérte a hordónkénti $102-t. Ilyen magasan az árfolyam utoljára 2012-ben volt. A magas olaj árnak több oka van. Egyfelől az amerikai gazdaság sorra produkálja a jobbnál jobb makró adatokat, melyből a befektetők a gazdaság erőrekapására következtethetnek, amihez magasabb olaj fogyasztás társulhat. A másik ok az arab világ legnagyobb hadseregével rendelkező és az egyik legnépesebb országában a napokban igen komoly társadalmi, politikai feszültségek törtek ismét felszínre. Az egy éve megválasztott kemény vonalas muzulmán elnök, Morsi, az ország egyik felének nem felel meg. Hatalmas tüntetések mellett komoly felfordulást láthatunk az országban, ahol az elnök ellen tüntetők reformokat és Morsi távozását követelik. A korábban épp általa háttérbe szorítani kívánt hadsereg - mely ott állam az államban - kilátásba helyzte a hatalom átvételét és a "rend csinálást". Az olaj kereskedelem szempontjából fontos Szuezi-csatornát is ellenőrző országban lévő feszültség felfelé tolja a kockázatokat és persze az árakat.
Az emelkedést segíti még a nyári időszak is, mely jellemzően nagyobb üzemanyag fogyasztással jár a lakosság részéről az Egyesült Államokban.
Olaj szállító tanker a Suezi-csatornán - wikimedia.org
A Blogger tartósan nem vár $100 feletti olaj árat. A WTI vélhetőleg hamarosan (az egyiptomi helyzet piaci szempontból történő normalizálódását követően) visszatér a $90-$94-os sávba. Elemzők hosszú távon még ettől is olcsóbb árakkal számolnak.
A magas árat érdemes lehet short pozíció felvételére használni (azaz az az ár esésére játszani, melyet legegyszerűbben ETF-eken keresztül tehetjük meg, akár kisebb összeggel is).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.